The Blast #5 végeredmény
Az 5. The Blast végeredménye.
Hosszú volt ugyan, de a hétvége során lezajlott a Rødekro-ban megrendezett ötödik The Blast, melyen 'csupán' 29 csapat nevezett. A hazai közösség elit csapatai mellett a kisebb, úgymond töltelék csapatok is megjelentek, sőt elég szép számmal próbáltak a nagyobbak orra alá borsot törni. Igaz egyedül az EYES ON U mondhatja el magáról, hogy meg tudja keseríteni jó pár körön át az ellenfeleit, ám a többiek sem panaszkodhattak, mivel szép eredmények születtek.
A csoportkörök nagyobb megleptést ugyan nem hoztak, ám izgalmak ott sem maradhattak el, viszont a nagyobbak közül mindenki könnyedén vette az akadályt és jutott be a double elimination rendszerű rájátszásba. Ahol eleinte gyorsan és unalmasan zajlottak az események, míg a Felős ági Elődöntő után már jöhettek a jobbnál jobb meccsek. A két dán farkas-csapat összecsapásából a Copenhagen Wolves került ki győztesül és ellenfelük az fnatic csapata lett, ahol végülis nagyon szoros meccsen, csupá hosszabbításban tudtak a koppenhágaiak diadalmaskodni.
Végeredmény:
1. hely Copenhagen Wolves (cajunb, device, dupreeh, FeTiSh, wantz)
2. hely Fnatic (Friis, MODDII, stingeR, trace, Xyp9x)
3. hely Western Wolves (Pimp, Nico, gla1ve, MSL, izenb0)
4. hely Team Xapso (KS, Rejin, Snappi, socN, smF)
5-6. hely EYES ON U (Disko, Herden, Inzta, tabac0, whammy)
5-6. hely Team ServerForge (frozt, HUNDEN, Rytter, ruggah, vimo)
7-8. hely Heroic eSport (icerNN, Helsing, kev1n, vnG, zeeth)
7-8. hely KS-Gaming (ApN, mupzG, PnX, Zeas, zyyhh)