powered by www.bluechip.hu

Halott ember perli a Facebookot

A bíróságnak egyebek mellett arról kell döntenie, a holland Joannes Jozef Everardus van Der Meer találta-e fel a lájk-gombot.

by Blake Dashed
2013. February 13. 08:07
Címkék: facebook

Persze a közösségi oldallal kapcsolatos pereskedések nem számítanak újdonságnak - van, aki a Facebookot, és akad olyan is, aki a Facebook miatt kerül bíróság elé; ahogy az is előfordul, hogymaga a Facebook fenyeget perrel. A mostani eset azonban két okból is megérdemli a figyelmünket: egyrészről a per tárgya a közösségi oldal teljes működése, másrészről a (filmbeillő névvel rendelkező) felperes már 2004-ben elhunyt.

Előtte azonban Van Der Meer létrehozta a Surfbook nevű oldalt, amely egyfajta közösségi naplóként szolgálta volna a felhasználóit, amelyen azok egymás bejegyzéseit nemcsak megosztani, hanem tetszikelni is tudták volna. Kísértetiesen emlékeztet egy másik bookra végződő oldal működésére, igaz? Nos, ötlete kapcsán a holland programozó már 1998-ban a szabadalmi hivatalhoz fordult.

A felperesi pozíciót természetesen nem az elhunyt feltaláló, hanem a szabadalmait birtokló Rembrandt Social Media tölti be, azonban mind özvegye, mind volt kollégái tanúskodni fognak, hogy van Der Meer megkapja a kellő elismerést. (Bár feltételezzük, hogy az ügyben motiváló tényező a pénz is.)

Forrás: Hír24