powered by www.bluechip.hu

Matrix PowerWatch teszt

by Péter
2018. May 08. 10:35
Címkék: matrix, okosóra
Az okosórák kapcsán sokáig azt gondolhattuk, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb szenzációjáról van szó, mindenkinek kelleni fognak és már-már az okostelefonok helyét is átvehetik. Nos, ez a jóslat nem igazán jött be, hiszen a piac hamar kifulladt és kísértetiesen hasonlít a táblagépek piacához. Az Apple uralkodik, néhány neves gyártó még harcol velük, a középkategória nem igazán megy, az alsóbb szegmensben pedig van néhány nagyon népszerű megoldás, mely ár/értékben verhetetlen ajánlatnak bizonyul.


Az Apple Watch sikere megkérdőjelezhetetlen és egyértelműen az amerikai óriás hozza mostanság a legtöbb lényegi fejlesztést, a Samsung Gear széria néha-néha megújul de inkább csak egy alternatívát jelent a Samsung okostelefonokkal rendelkezők számára, míg a Google által vezérelt Android jelenleg sokadik megújulásánál jár, névcserével és az idei évet nézve ismét nagy reménységekkel. Az egyik legégetőbb problémát azonban egyik óriásinak sem sikerült még orvosolnia az évek során, hiszen átlagosan 1-2 naponta továbbra is tölteni kell a legtöbb okosórát.

Nemrég azonban egy igazán különleges okosóra járt nálunk, mely mellé a gyártó nem csomagolt töltőt. Ezt pedig nem azért tették, hogy ezzel spóroljanak, hanem azért, mert a Matrix PowerWatch használatához nincs szükség töltőre. Ez ugyanis az első okosóra, mely a testhőt használja fel energiaként, ezzel működtetve az órát és annak "okos" funkcióit. A Matrix Kaliforniában fejlesztette ki ezt az órát, mely egyébként a 2017-es CES alkalmával az egyik legizgalmasabb új fejlesztésnek tűnt és számos díjat is bezsebelt.



Külső

Mielőtt azonban a különleges technológiákat részleteznénk, érdemes a külsőségekre is néhány sort áldozni, hiszen az okosórák sokak szemében inkább divatos kiegészítők, mintsem konkrétan a csuklónkon elhelyezkedő számítógépek. Ebből a szempontból viszont egyértelműen nagy és rendkívül látványos a Matrix által készített PowerWatch hátránya. Például a női vásárlók szerintünk egyáltalán nem fognak kapkodni érte, számukra vannak sokkal vonzóbb, ékszeresebb termékek. A férfiak számára pedig az óra vastagsága és sportossága lehet sokak számára kizáró ok, hiszen az eleganciához nem sok köze van a PowerWatch-nak, ami persze nem feltétlenül probléma, de az biztos, hogy a külső nagyon fontos ezen a piacon és ez jelen esetben nagy mértékben csökkenti a potenciális vásárlók számát.



Az anyaghasználattal egyébként nincsen probléma, sőt, azt is mondhatjuk, hogy igazán minőségi és kellemes. Hozzánk az alapmodell került, mely fekete-ezüst színben pompázik. A repülőgépeknél is használt fémötvözet mellett műanyaggal van dolgunk, a szíj pedig valamilyen nylon keverék lehet. Egyértelműen ez az anyaghasználat gyenge pontja, már fogásra sem túl kellemes, kissé merev, így a felvétel sem zökkenőmentes, de utána abszolút használható és kényelmes, nem irritálja a bőrt.

A dizájn tehát egyfelől férfias, másfelől pedig sportos, viszont az óra kezelhetőségénél szerencsére nem próbáltak nagyon újítani a fejlesztők. 2 és 5 óránál találunk egy-egy gombok, illetve a korona funkcionál még tárcsaként, melynek segítségével a menüben navigálhatunk. A 15,5mm-es vastagság és a 46mm-e átmérő pedig domináns jelenséggé teszi a csuklónkon.

Kijelző

Az okosórák kapcsán a kijelzőkről sok szó nem szokott esni. Jelen esetben azonban nagyon fontos kiemelni, hogy sok okosórával ellentétben itt nincs érintőképernyő, vagyis az összes navigálás a két gombbal és a koronával történik. Ez sokak számára ismét egy visszatartó erő lehet, viszont az óra funkcionalitásait tekintve jelenleg igazából nincs is szükség az érintőképernyőre, arról nem is beszélve, hogy ezzel is csökkenteni tudták az óra fogyasztását. Amivel pedig még inkább csökkentették a fogyasztást, az a monokróm LCD kijelző, mely alapjáraton egészen jól olvasható, azonban napfényben, kinti sportolásnál és zavaróbb környezetben már nem olyan kényelmes.

Itt is csak azt tudjuk felhozni a készítők védelmében, hogy a fogyasztást ezzel rendkívül nagy mértékben tudták csökkenteni és amúgy sem arra találták ki ezt az órát, hogy a színes kijelzőjén olvassunk híreket, üzeneteket és folytassunk mobilos tevékenységeket.


Funkcionalitás

Ezzel el is érkeztünk a funkcionalitáshoz is, mely az okosórák kapcsán szintén egy fontos terület. A piaci trend egyértelműen az egészséges életmód, sportolás és úgy alapjáraton az egészségügy felé való tolódás. Ebből a PowerWatch is kiveszi a részét, hiszen beépített kalóriaszámlálót, alvásfigyelőt és lépésszámlálót is kapott az óra. Pulzust sajnos nem mér, de van benne például futás funkció és ami további nagy pozitívum még, az az 50 méteres vízállóság. Így tulajdonképpen éjjel-nappal hordhatjuk az órát, viszont a kialakításából fakadóan nekünk azért nem tűnt egy kényelmes alvópartnernek. Természetesen mutatja a pontos időt, a napot és hónapot is, de a megszokott okos funkciókról sajnos le kell mondanunk, így például az értesítéseket sem kezeli és dedikált applikációkat sem használhatunk rajta.

Van azonban Android és iOS rendszerekre telepíthető mobilos kliens, mellyel egyfelől az órát állíthatjuk be, másrészről pedig szinkronizálhatjuk a legfontosabb adatokat. Mivel a funkciókban nem úszunk, ezért ez is inkább csak egy must have dolog a gyártó részéről, sok mindenre nem tudjuk majd használni, így tulajdonképpen a telepítés után a legtöbben bizonyára meg sem nyitják majd.


Forradalmi technológia

A Matrix PowerWatch vitathatatlan érdeme a testhő energiájának felhasználása, méghozzá piacra kész termékként, ami nagyon fontos. Azt nem mondanánk, hogy a többi gyártó is rögtön átvette ezt a technológiát, de remélhetőleg egy új utat nyitottak meg ezzel a takarékos és töltésmentes hordható eszközök számára. A legnagyobb gyártók vélhetően azért nem álltak még rá erre a technológiára, mert az ő óráik funkciódús működését talán nem tudná kiszolgálni a testhő, a színes kijelzőről, pulzusmérésről és a rengeteg szoftverről pedig bizonyára kevés jelenlegi Apple Watch felhasználó mondana le.

A működéshez szükséges hőt pedig tárolni is képes az óra, hiszen volt, hogy pár napig nem is hordtuk, a fiókból kivéve pedig még mindig ugyanúgy működött, mintha végig a csuklónkon lett volna. Ha pedig közel a lemerülés, akkor kikapcsol az óra, majd bekapcsolásra felhasználja a maradék energiát és ismét hordva kezdődik újra a korlátlan használat. Ez az egész annyira jól működik, hogy ha akarnánk se tudnánk máshogy tölteni az órát, ami jelzi, hogy a gyártó is rendkívül biztos volt a dolgában.

A technológia tehát nagyon jól működik, de egyelőre úgy fest, hogy csak az ilyesféle modellek esetében használható tényleg arra, hogy megszabaduljunk a töltőktől. Ez egyébként még egy érdekes dolog, hiszen elképesztően jó érzés volt, hogy nem kellett a töltéssel foglalkoznunk és azon aggódnunk, hogy kibírja e a napot az óra és mégis valami különlegse és "okos" volt velünk egész nap a csuklónkon.



Ár/Érték

A Matrix PowerWatch 66 000 Ft körüli áron szerezhető be, ami árban a középkategóriába teszi. Egy ilyen forradalmi termékért ez egyébként nem sok, de azt is figyelembe kell venni, hogy a funkciók száma igencsak korlátozott. Riválisok szép számmal akadnak, de például egy Apple Watch már nagyjából kétszer ennyi, az androidos megoldások közé sok újdonság mostanában nem érkezett és a Samsung is csak ritkán mutat be új órát. Számunkra az ár/érték kapcsán jól teljesített az eszköz, hiszen nagyra értékeljük az innovációt és látjuk azt a felhasználói csoportot, akik még megfizethető áron szeretnének egy aktív életmódhoz kifejlesztett, töltést nem kívánó modellt.