Shadow Of The Colossus Teszt

A Shadow of the Colossus 2005-ben került a polcokra, ekkor még Playstation 2-n tudtuk a kolosszusokat levadászni. Később kapott egy HD remaster kiadást, napjainkban pedig a 4K korszak igényeihez igazítva jött létre Fumito Ueda híres játékdizájner alkotása egy új köntösbe bújtatva.

Az alaptörténet röviden: egy férfi egy gyönyörű nő holttestével halad lóháton egy ősi épület felé. Épületbe érve a nő testét egy szentélyre helyezi. Ezután egy lény jelenik meg neki, akivel alkut köt, hogyha elpusztít tizenhat kolosszust, akkor a lény feltámasztja a lányt. Innen kezdve hősünk belevág a nagy kalandba.

Ahogy hősünkkel elindulunk a szentélyből, kardja és a napfény segítségével iránymutatást kapunk a kolosszusokhoz.

Hasonló érzés fog el minket, mint annak idején az alap játék első perceinél, de ez most sokkal erőteljesebben nyilvánul meg. A Shadow of the Colossus gyönyörű lett. Az erdő fái között átszűrődő fénytől, a karakter hajszálainak és ruhájának mozgásán és textúrájának viselkedésén át, az óriási lények szőrzetéig és rongyos ruhájáig mind a mozgás, mind pedig fénydinamika nagyon ott van. Bitang jól néz ki PS4-en, és még jobban mutat a PS4 Pro teljesítménye mellett. Például lovaglás közben egészen a horizontig elláthatunk úgy, hogy a játék minden aprólékos részletet felfed előttünk. Baromi nagy látótávolságot kapunk, ami az alap játékban nem volt ilyen jól kidolgozva. Az irányítás is ki lett javítva. Az új vezérlő konfigurációval kényelmesebbé vált a játék kezelése.

Bár a fentiekhez képest csekélység, de kapunk egy fotó módot és easter egg-eket is.

És a csata a kolosszusokkal… egyszerűen fenomenális élmény. Az alapjátéknál is nagyon élvezetes volt az óriásokkal való küzdelem, de ez felülmúl minden elképzelést. Ahogy végre felkapaszkodunk egy kolosszusra, a feszültség egyre csak fokozódik. A teremtmények nem hagyják könnyen magukat, megtesznek mindent, hogy ne találjuk meg gyenge pontjukat. Közben arra sarkall minket a játék, hogy folyamatosan figyeljük a karakter fáradtsági szintjét. Fontossá válik az állóképesség, mivel nem kapaszkodhatunk bármeddig az ellenfelünkön. Egy idő után hősünk elfárad és egyszerűen csak leesik a kolosszusról, és futhatunk neki még egyszer. Viszont mikor sikerül leteperni a lényt, az ezzel a látvánnyal brutálisan jó érzés.

A játék érzelmi szála egy remek íven halad. A főhős és a lány kapcsolatának tragédiájával indul, ahonnan a karakter jellemfejlődése egy negatív irányt vesz azzal, hogy egyenként felkeresi az ártatlan óriási lényeket és megöli őket azért, hogy a lány életét megmentse. Hiába gyilkolunk azzal céllal, hogy valakit, akit szeretünk visszahozzuk a halálból, a hős végül mégis egy brutális gyilkossá válik. Amikor diadalt aratunk, nem jár érte jutalom. A játék sem jutalmaz meg, mivel nem kapunk se XP-t, se aranyat. Csak csend van. A csend, amiben rádöbbenünk, hogy milyen szörnyű dolgot tettünk.

A Shadow of the Colossus ugyanolyan érzelmes és nagyszerű, mint régen, sőt, sokkal intenzívebb élmény kapunk az újításoknak – a látványnak és irányításnak – köszönhetően. Továbbra is az egyik legjobb PS játék, ami valaha készült és hála a Sony-nak, a játékosok új generációja is megtapasztalhatja Fumito Ueda művének hatását anélkül, hogy régi grafikával kellene játszaniuk.

Értékelés: