powered by www.bluechip.hu

TrackR Bravo bemutató

by Péter
2017. May 10. 15:07
Címkék: , bravo, bemutató, teszt

trackr bravo banner

Az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak az IoT (Internet of Things‎) eszközök, melyekből évről-évre egyre több vesz minket körül. A nagyobb jelentőségű, eddig hagyományos eszközök okosított változatain kívül rengeteg merőben új termék született, melyek olykor csak egy-egy praktikus feladatot hivatottak ellátni.

Ilyen eszköz a nemrég nálunk járt TrackR Bravo is, mely tulajdonképpen egy Bluetooth-alapú nyomkövető. Sok feladata tehát nincsen, nem egy óriási mérnöki csoda, mégis a mai technológiai lehetőségeket remekül kihasználó és praktikus kiegészítő, mely jellegéből adódóan vélhetően igencsak megosztja a közösséget, de az úttörő termékekre ez mindig is jellemző volt.

trackr bravo

Külső

Mivel egy egyszerű kiegészítőről beszélünk, ezért egy hatalmas elemzésbe a külső kapcsán nem igazán tudunk belemenni, de azért jócskán van miről írni. A 31 milliméter átmérőjű kerek TrackR Bravo háza eloxált alumíniumból készült, vagyis egy nagyon jó minőségű termékről beszélhetünk, ami komoly pozitívum, hiszen sok ilyen kis cég próbál meg a tervezésen és az anyaghasználaton spórolni.

Nem csak a 31 milliméteres átmérő fontos szám, hanem a 3,5 milliméteres vastagság is, vagyis tényleg egy rendkívül kompakt, szinte bárhol elférő, problémát sehol sem okozó kis kiegészítőről beszélhetünk. Az alsó és felső alumínium rész között bizony műanyaggal találkozhatunk, de mindenhol sima, kemény és minőségi felületet kapunk.

Az oldalsó "tálcában" helyezkedik el az elem, mely CR1620-as szabványú és a gyártó ígérete szerint nagyjából 1 évig látja el energiával az eszközt. Külföldi teszteket olvasgatva nem egyszer találkozhattunk olyan esettel, ahol 2-3 hónap után új elemre volt szükség, így ez bizony megkérdőjelezhető, bár az tény, hogy elméletileg az eszköz nagyon keveset fogyaszt, tehát akár az egy teljes év is összejöhet.

trackr bravo

Csatlakozás

A csatlakozás kapcsán két fontos ponton kell végigmennünk. Az első az, hogy fizikailag mire csatlakoztathatjuk, mivel használhatjuk és hova tehetjük az eszközt. Itt nagyjából csak a kreativitásunk szab határt, hiszen akár a kulcscsomónkra is felakaszthatjuk, de simán bedobhatjuk a táskánk egyik soha nem használt apró zsebébe, vagy akár egyedi módon rögzíthetjük a biciklinkre, esetleg a háziállatunkra. 

A készülék felső részén egy viszonylag nagy átmérőjű "lyuk" található, mely a belső műanyag és egy dedikált alumínium rész fog közre, ezt célszerű a rögzítéshez használni. Különféle ragasztgatást mi nem ajánlanánk, hiába könnyű az eszköz, hamar el lehet hagyni.

A csatlakozás másik fő szempontja, hogy technológiailag hogy épül fel a folyamat. Ez sem egy túl bonyolult rész, hiszen a TrackR Bravo Bluetooth 4.0 (Bluetooth Low Energy) szabványt használ, vagyis nagyon kevés energiabefektetést igényel és Android mellett természetesen iOS-t futtató eszközökkel is használható. A korlátokat tehát a Bluetooth jelenti, vagyis papíron 30 méteres körzeten belül lesz folyamatos a kapcsolat, de persze el függhet a minket körülvevő falaktól és attól is, hogy mondjuk a táskánk mélyén vagy az asztalon lévő kulcscsomón van elhelyezve az eszköz. 

trackr bravo

Használat

Az apró kis eszköz tulajdonképpen egy dologra hivatott, de azon belül többféleképpen előnyt kovácsolhatunk a használatából. Egyfelől beállítható a 2 irányú elvesztési figyelmeztetés, vagyis ha maga a TrackR Bravo vagy a hozzá kapcsolt, megfigyelni kívánt eszköz bármelyike adott távolságon kívül kerül a másiktól, jelezést kapunk a mobilunkra. Így például nem hagyjuk el a kulcsunkat vagy a pénztárcánkat, mert amint kilépünk az ajtón vagy a boltból, jelzést kapunk, hogy valami lemaradt.

távolságjelző funkció is nagyon hasznos, hiszen folyamatosan látjuk, hogy az elveszett tárgy milyen messze van tőlünk, vagyis sokkal könnyebben meg tudjuk találni. Ha tudjuk, hogy a közelben van az elhagyott tárgy, de mondjuk nem találjuk a takaró vagy párna alatt, akkor megcsörrenthetjük a TrackR-t és könnyebb lesz rábukkanni. Őszintén szólva ez a funkció kicsit halk, vagyis zajos környezetben szinte esélytelen, hogy ennek köszönhetően könnyebben rátaláljunk.

trackr bravo

Ez a csörrentés egyébként visszafelé is működik, vagyis ha a telefont nem találjuk, akkor a TrackR-en lévő gombot megnyomva megcsörgethetjük a mobilt. Ez akkor is működik, ha a készülék le van halkítva, tehát nagyon praktikus. A Bluetooth technológia alaposan behatárolja a kereteket, ami sokaknak szegheti a kedvét, de van egy "közösségi" része is a dolognak. Ha egy tárgy elveszik, a TrackR rögzíti az utolsó ismert helyzetét egy térképen. Amikor egy másik TrackR-felhasználó az elveszett tárgy kb. 30 m-es körzetébe lép, ön kap egy GPS-frissítést a tárgy helyéről.

A gyártó honlapján egyébként városonként rá tudunk keresni, hogy ez elmúlt időszakban mennyi TrackR volt aktív és nagyjából merre. Budapestet elnézve egészen szép számokat láthatunk, de azért messze vagyunk attól, hogy a közösségi GPS segítségével egészen biztosan megtaláljuk néhány napon belül az elhagyott cuccot. 

trackr bravo

Összegzés

Egy darab TrackR nyomkövető jelenleg 9990 Ft-ba kerül, de párosával és 4-es csomagban is be lehet szerezni és akkor spórolhatunk egy kicsit. Alapjában véve tehát nem túl drága, de nem is nagyon nyújt cserébe sok mindent. Akik szeretik az ilyen kütyüket, azok egyet biztosan felaggatnak majd a kulcscsomójukra, de azoknak is remek próba lehet, akik még csak most ismerkednek az IoT eszközökkel.