powered by www.bluechip.hu

Az RGB világítás kora

by Péter
2017. May 01. 12:24


Manapság ha megfigyeljük a játékosoknak szánt termékeket, akkor egyre gyakrabban találkozhatunk az RGB világítással, mint kiemelt funkció. Ez elmúlt 1-2 évben ugyanis szinte végigsöpört a piacon ez a trend, 2017-ben pedig már az alsóbb szegmens is fel tudja mutatni a programozható világítást.

Mivel nem számít már kuriózumnak, ezért bizony nem csak magát a világítás tényét kell döntő szempontként felfognunk, hanem sokkal inkább azt, hogy mit is kezdhetünk vele. Mai cikkünkben egy neves gyártó termékeivel és a hozzájuk érkező fejlesztésekkel demonstrálva körüljárjuk az RGB világításos termékek piacát azért, hogy egy átlátható körképet kínáljunk nektek, ezzel is segítve egy új periféria vásárlását, illetve a meglévő szett bővítését.

Segítségünkre a Razer lesz, hiszen ők voltak azok, akik az elsők között használták ki az RGB skála előnyeit a hagyományos, egy színű LED világítással szemben. A viszonylag nagy tapasztalat mellett a kiterjedt kínálat és az extrémebb megoldások miatt esett még a választásunk a gyártóra, így a lehető legkomplexebb képet tudjuk nektek lefesteni.

Kell e nekünk?

Kezdjük is talán a legfontosabb kérdéssel, mellyel a vásárlás előtt kell megbirkóznunk. Kell e egyáltalán az RGB világítás egy játékosnak? A válasz nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik, hiszen ha teljesen racionálisan és teljesítményorientáltan gondolkodunk, akkor nem. A fényektől ugyanis nem leszünk jobbak, nem lesz jobb az egér szenzora, nem lesz simább az egérpad felülete és a billentyűzetünk mechanikája sem ezen múlik, vagyis a pályán valódi előnyt nem igazán nyújt az RGB világítás.



De a gamerség nem csak a versengésből áll, hanem sokak számára inkább abból, hogy jól érezzük magunkat, komfortosan játszunk és az igényeinkhez illő kialakítást tudjunk magunkénak. Ilyen szempontból pedig manapság már elengedhetetlen az RGB világítás, hiszen a hangulatot nagyon könnyen képes megváltoztatni. Egyfelől az egyszínű LED-ek egy idő után akár unalmasak is lehetnek, miközben az RGB színskálát szinte lehetetlen megunni. Másrészről pedig a minket körülvevő atmoszféra szemmel láthatóan kényelmesebb, komfortosabb és látványosabb lehet a segítségükkel, arról nem is beszélve, hogy az egyediséget is segít kifejezni.

Az igényt tehát mindenki maga kell, hogy eldöntse, bár az is jogos felvetés, hogy a gyártók egyre inkább szűkítik az ollót. Ha ugyanis körülnézünk a drágább gamer perifériák piacán, akkor a legtöbb termék már RGB világítással rendelkezik, így a kérdés inkább az lehet, hogy megéri e extra költségeket fizetni egy összességében minőségibb termékért, ha nekünk csak a világítás hiányzik.

Perifériák

Ahogy korábban már említettük, főként a játékosoknak szánt perifériák kapcsán lett nagy trend az RGB világítás, de bizony akad számos más terület is, melyekre majd a későbbiekben kitérünk. Először azonban vegyük sorra a perifériákat és itt nyer igazán értelmet a Razer márka, hiszen termékeik segítségével remekül végig lehet vezetni a rendszert.



A Razer Chroma világításnak hívja a saját fejlesztését, mely nem csak a termékeken elhelyezett RGB világításból áll, hanem egy kiterjedt szoftveres oldalból, melyre szintén visszatérünk majd. A legalapvetőbb RGB-s termékek a billentyűzetek, melyeken igen látványos a világítás eredménye. Az unalmas fekete billentyűzeteket feldobja a színorgia, mely szinte korlátlanul személyre szabható.

Az RGB skála színeit ugyanis sokszor gombonként szabhatjuk személyre, arról nem is beszélve, hogy mennyiféle effekt áll a tulajdonosok rendelkezésére. Vannak termékek, ahol magán a billentyűzeten vezérelhetjük a rendszert, de a többség azért szoftveres lehetőséget is biztosít erre, mely egyszerűbb és átláthatóbb kezelést tesz lehetővé. A gombok mellett általában még gyártói logók szoktak világítani a billentyűzeteken és mivel a termék mindig szem előtt van, ezért itt a leglátványosabb az egész RGB dolog.

A másik népszerű terület az egerek piacra, melyek szintén mindig kéznél vannak, de amikor játék közben használjuk őket, akkor már más a helyzet. Egy-egy új termék esetében sokszor megy a vita arról, hogy valós használat közben mennyire is érvényesül az RGB világítás előnye. Nos, a gyártók többségénél ez valóban probléma, hiszen alig van olyan hely az egéren, mely használat közben is szabadon látszik és kiépíthető helyet kínál a világítás számára.



A Razer Mamba remek példa arra, hogy hogyan is lehetne praktikus megoldani ezt a dolgot. A gyártó ugyanis az egér alsó és felső részét elválasztó ívébe építette a világítást, mely játék közben is látszik. Igaz nem teljesen, de ha megfogjátok a saját egereteket, akkor láthatjátok, hogy a felétek eső rész nagyjából háromnegyede tisztán látszik. Ezt az elhelyezést a Razer más egereinél is használja már, például a Diamondback 2015-nél, így súlyra, formára és árra is ki lehet választani kínálatukból a számunkra megfelelőt.

Az egerek után jöjjenek a headsetek, melyek bizony meghatározó termékek egy gamer életében. A kényelem ugyanis nagyon fontos a hosszú órákon át tartó küzdelmekben, miközben sokszor a fülünkre kell hagyatkoznunk az ellenség hollétét illetően. A Razer ezen a területen is a legismertebb és legkedveltebb márkák között van és természetesen itt is több terméken érhető el a Chroma világítás.

A neves Razer Kraken széria kapcsán például a viszonylag friss Kraken 7.1 V2 büszkélkedhet személyre szabható RGB világítással a 7.1-es térhangzás mellett. Említhetnénk még a Razer ManO’War vezeték nélküli megoldást is, mely szintén kedvünkre világíthat. Több példát nem is hoznánk, elég ha ezt a két terméket megnézitek, könnyen szembejön a legnagyobb probléma. Maga a játékos ugyanis semmit sem lát a headset világításából, illetve annak hatását sem nagyon érzi a környezetére, hiszen a fények azért nem olyan erősek, hogy akár a kisebb szobákat is bevilágítsák.



A headsetek világítása tehát inkább csak a külsőnek szól, akkor nyújt kellemesebb látványt, amikor éppen nem használjuk és az asztalon van. Ez egyébként nem csak a Razer esetében van így, hiszen olyan headset jelenleg nem igazán van a piacon, mely a használójának is extrát nyújtana a világítás terén. Persze itt is igaz az, ami a billentyűzeteknél, vagyis a felsőbb szegmensben már kezd általánossá válni az RGB világítás, így nem igazán kell extra költséggel számolnunk akkor, ha amúgy is erről a területről választanánk.

Jöjjön egy kissé furcsa kategória, amire sokan nem fordítanak nagy figyelmet. Az egérpadokról van szó, ahol még a nevesebb gyártók termékei sem kerülnek  vagyonokba és óriási különbség bizony nincs is a minőségibb modellek között. Az RGB világítás bizony ezt a szegmenst is elérte, a Razer pedig első között mutatta be a Firefly kemény borítású és szövet borítású változatait, melyek RGB világítással dobják fel az asztalt.

Itt azonban komoly dilemmában lehetünk, hiszen nem egyszerű a döntés. Alapjában véve, a funkcionalitás terén ezek a modellek is csak egérpadok, a minőségibb fajtából. Attól függően, hogy kemény vagy szövet borítást szeretnénk, egy jóféle darabot kapunk a pénzünkért. Az árazás terén azonban messze vagyunk egy átlagos egérpadétól, hiszen ezek a modellek bizony már kicsivel 20 000 Ft alatt érhetőek el, miközben egy átlagos egérpad pár ezer forintba kerül, egy minőségibb, drágának számító modell pedig maximum 10 000 Ft környékén érhető el.

Ez a terültet tehát egyértelműen az, amelyen komoly felárat kell fizetnünk az RGB világításért. Itt muszáj meggondolnunk, hogy ér e igazából dupla árat az, hogy az egérpadunk is világítson. A felár mellett szól egyébként maga a kivitelezés és az eredmény, hiszen az egérpadunk mindig az asztalon van és a fények körbejárják, vagyis játék közben is a teljes pompát élvezhetjük.



Egyéb termékek

A klasszikus gamer perifériák után nézzük is meg, hogy mely egyéb területeken van jelen az RGB világítás és melyeken tudnánk mi még elképzelni a közeljövőben. Az egyik feltörekvő terület az úgynevezett "soundbarok" piaca, melyek tulajdonképpen a házimozikhoz hasonló módon kínálnak a headseteknél jóval impresszívebb hangélményt. Ezek általában vezetékes vagy vezeték nélküli Bluetooth technológiával csatlakoznak az eszközökhöz és két fő felhasználási módjuk van. Bizonyos gyártók a nappalikba a televíziók alá szánják őket, de a Razer Leviathan és Leviathan Mini például inkább a játékosoknak készült a monitorjuk mellé.

A Razer például nem kínál még Chroma RGB világítást ezen a területen, de vélhetően nem sokat kell majd várni a frissített Leviathan termékekre. Más gyártóknál azonban már itt is találkozhatunk világító modellekkel, melyek szintén remek hangulatot képesek teremteni.

A PC-s szegmensnél maradva magukat a számítógépes hardvereket is érdemes megemlíteni, hiszen ezen a területen is új divatnak számít az RGB világítás. Az alaplapok és grafikus kártyák mellett már a DDR4-es memóriák piacán is találkozhatunk a fényorgiával. A hardveres piac még sok potenciált rejt magában, így egyre több RGB-s modellel találkozhatunk majd. A processzorhűtők és ventilátorok piacán szintén rohamosan nő az RGB-s kínálat és magukat a LED szalagokat sem szabad elfeledni. A játékosoknak szánt laptopok kapcsán is előkerült már az RGB, általában a beépített billentyűzetük kínál már személyre szabható világítást.



A másik fontos szempont az integráció és az összhang, melyre egyre inkább kibontakozik az egész piacon. A grafikus kártyákkal és alaplapokkal is foglalkozó vállalatok termékei könnyen összehangolhatóak, hozzájuk pedig csatlakoznak a memóriák és az egyéb kiegészítők.

Miért jó egy márkára letenni a voksunkat?

Mindvégig a Razer termékeivel példálóztunk, amit a cikkünk elején is leszögeztünk. Ezt azért tettük, mert az ő palettájuk már kiforrott és igen széles, illetve az integráció is remekül bemutatható a termékeikkel. Ahogy már említettük ők Chroma rendszernek hívják ezt és mindenféle periféria kapcsán találunk Chroma-képes terméket. Az árazásban és dizájnban azonban nem mindig alakul úgy, hogy egy gyártó kínálatából állítanánk össze az álom szettünket, ilyenkor pedig ismét döntés elé kell állítani magunkat.

Ha már teljes RGB szettet szeretnénk birtokolni, akkor bizony érdemes egy gyártó kínálatából válogatni. Egyfelől a szoftveres konfigurálás is sokkal egyszerűbb lesz, egy gombnyomásra hozhatjuk szinkronba az összes perifériát, másfelől pedig az azonos képességek és technológiák és ezt a döntést erősítik. A Razer-től pedig még RGB-s egérpadot is vehetünk, amivel egyelőre csak nagyon kevesen vannak piacon, így aki teljes szettet szeretne, annak bizony nem sok opciója maradt.


Szoftveres támogatás és extra funkciók

Az RGB technológia adott, ha az árral is kibékültünk és a dizájn is rendben van, akkor már csak az extra funkciókat és a hasznos kiegészítéseket kell figyelembe venni. Jó néhány gyártó nem enged beleszólást a rendszerbe, így harmadik féltől nem is szerezhetünk be extra segédprogramokat vagy kiegészítéseket. A Razer Chroma SDK azonban nyitott, így nem csak egyedi színkombinációkat, hanem hasznos extra szolgáltatásokat is igénybe vehetünk másoknak köszönhetően. Ami nekünk például nagyon szimpatikus volt az a CS:GO Bomb Timer nevezetű kiegészítő, mely piros-kék-zöld színhármassal jelzi, hogy van e még időnk felszedni az ellenfél által lerakott bombát. Elég csak a megadott gomb világítását figyelni, rögtön reagálhatunk, pénzt spórolhatunk meg, változtathatunk a taktikán és informálhatjuk a társainkat.



Az elérhető kiegészítések között találkoztunk még az aktuális időjárással kapcsolatos kiegészítővel, hanghoz illő világítással és saját játékokkal is. A világítási és játékprofilokat is megemlíthetnénk, melyeket több gyártó is kínál, de talán ezen a téren is a Razer rendelkezik a legtöbb opcióval és a legnagyobb kínálattal.

Konklúzió

Alaposan körbejártunk a piacot és most abszolút szubjektív véleményünk következik. Az RGB világítás egy remek dolog, tényleg hozzáad a termékekhez, de nem egy nélkülözhetetlen valami. Jobbak nem leszünk tőle és bizony jelenleg több szegmensben is komoly felárral jár.

Elsőként mi mindenképpen egy billentyűzetre tennénk le a voksunkat, mondjuk ha az olcsóbb megoldások között keresgélünk, akkor egy Ornata Chroma-ra, vagy ha egy nagyon komoly megoldást keresünk, akkor egy BlackWidow X Tournament Edition-re. A billentyűzet után az egerek következnek a mi listánkon, melyekből említettünk már meg párat. A headsetek kapcsán igazából még a látvány sem olyan erős, hiszen a legtöbben csak a logót világítják meg és felvéve az sem látszik. Ha tehetjük, természetesen vegyünk RGB-set, mert az összhang mégiscsak jó ha megvan, de ezen a területen lehet spórolni. Ha pedig spóroltunk, akkor azt mondjuk érdemes az egérpadok piacán elkölteni, hiszen ez az a terület, ahol még csak nagyon kevesen rendelkeznek RGB-s megoldással, így kitűnhetünk a sorból, illetve végig élvezhetjük az előnyöket.