powered by www.bluechip.hu

Arctic P533 Racing teszt

by Péter
2017. April 13. 12:28
Címkék: arctic, headset
arctic p533 racing banner

Arról már évek óta olvashatunk, hogy a PC-s ipar bizony leáldozóban van, az okostelefonok és táblagépek rengeteg ember számára megfelelő technológiai tudást biztosítanak egy PC mellőzéséhez. A játékosoknak azonban még mindig szüksége a megfelelő erőre és a PC-nél jobb platformot egyelőre nem találtak ki, hiszen a konzoloknál inkább a praktikus teljesül, mintsem a határtalan játékélmény.

arctic p533 racing gamer headset

A szektor leáldozásáról szóló jóslatok mellett azonban azt is több helyen erősítették már meg, hogy a gamer szegmens növekszik, egyre nagyobb üzletet jelent, így nem csoda, hogy egyre többen jelennek meg a piacon. A svájci Artcic például nem számít egy ikonikus gamer márkának, főként a processzorhűtők és multimédiás kiegészítők (power bank, bluetooth headset, hangszórók) piacán mozognak. Ennek megfelelően sok tapasztalatuk még nem volt ezen a területen, tulajdonképpen a P533 az első komolyabb, direktben gamer megoldásuk.


A headsetből rögtön többfélét készítettek, hiszen az általunk tesztelt Racing változat mellett kapható egy Military modell is, valamint nemrég bemutatták a neves eSport szervezettel, a Penta-val közösen készült változatukat. Kialakításában és tudásában mindhárom modell megegyezik egymással, csupán a színvilág különböző és attól függően választhatunk, hogy a katonás játékokat, az német eSport szervezetet vagy az autóversenyzést kedveljük jobban.

Ha megnézzük a legfontosabb tulajdonságokat, akkor jól látszik, hogy egy egészen egyszerű, középkategóriás megoldással van dolgunk, a gyártó nem próbált meg elsőre valami kiemelkedőt, innovatívat alkotni, csupán egy jól használható, multifunkciós megoldást szerettek volna, mely beindíthatja a gamer karrierjüket. Ennek megfelelően nekünk sem voltak túl nagy elvárásaink, főként a különleges, a piacon egyedülálló külsejének köszönheti, hogy levettük a polcról.

arctic p533 racing gamer headset

Külső és kialakítás

Kezdjük is a már emlegetett különleges külsővel, hiszen ahogy fentebb kifejtettük, talán ez az egész headset legérdekesebb pontja. Nálunk csak "pilóta fülesként" fut a dizájn elnevezése, hiszen tényleg a pilóták, a katonaság és a különféle autós sportok esetében láthatunk hasonló viseleteket. Persze ez önmagában nem változtat a jól bevált "over-ear" kialakításon, vagyis a legtöbb hagyományos gamer headsethez hasonlóan a fülünket teljesen elfedi a szivacs.

Itt hoznánk rögtön szóba a kényelmet, mely ugye nagyon fontos része egy játékosoknak szánt terméknek, hiszen szeretünk hosszú órákon át csatázni. A P533 Racing rendkívül kényelmes fülpárnákkal rendelkezik, füleink eltűnnek benne és remek otthonra lelnek. Ez magával hozza azt is, hogy a külső zajokat rendkívül jól szigeteli a headset, a nálánál jóval drágább megoldások is elbújhatnak mellette ezen a téren.

Azt viszont meg kell hogy jegyezzük, hogy a szorosabb megoldások közé tartozik, így ez a nagyobb fejjel rendelkező játékosoknak okozhat némi kellemetlenséget pár óra játék után. A fülpárnák műbőr borítást kapnak, ami teljesen standard a piacon, de egyre többen szavaznak inkább a szivacsos párnákra, melyek légáteresztőbbek, általában könnyen cserélhetőek és természetesebbek.

arctic p533 racing gamer headset

Az egész kialakítást tekintve egy masszív megoldásról beszélhetünk, a "pilóta" stílusnak megfelelően a kábeleket nem rejtették el és egyben a dizájn részévé is váltak. A mikrofon szintén nem egy átlagos kis fekete valami, ráadásul a vége hajlítható is, ami ötletes megoldás. A hangerőszabályzó a jobb kezünkhöz került a headset oldalára egy praktikus csavaró személyében. Könnyen és gyorsan állítható, a balkezesek viszont bajban lehetnek, ha ezt akarják használni. 375 grammos súlyával egyértelműen a nehezebb gamer headsetek közé tartozik, ezt sem árt szem előtt tartani a vásárláskor, hiszen gyerekeknek például nem éppen ez lesz az ideális, amikor találunk több mint 100 grammal könnyebb, márkás megoldásokat is a piacon.

Persze részben a kialakításból, részben pedig a gyártó döntései miatt akadnak negatívumok is a külsőt illetően. A termék kissé sérülékenynek tűnik a külső kábelezéssel, az érdekes mikrofonnal és a tükröződő fülkupakokkal. Mindehhez még hozzájön a nem cserélhető kábelezés, mely ugyan a headsethez csatlakozva kapott némi megerősítést, de félő, hogy garanciális időn belül megtörik. Arról nem is beszélve, hogy hagyományos, nem megmerősített kábelről beszélhetünk, ami talán ebben a kategóriában már éppen hogy csak az elfogadhatóság határán mozog. Jó lenne, ha egy bizonyos szint felett már megerősített és cserélhető kábelezést kínálna az összes gyártó.

arctic p533 racing gamer headset

Használat

Persze a legfontosabb ennél a terméknél is a hangminőség és a használhatóság, hiszen elsősorban mégsem a szín és formavilág alapján választunk gamer perifériákat, legalábbis nem úgy kellene. Nos, csodákat a specifikációkat értelmezve nem várhattunk, illetve a hagyományos, 3,5mm-es jack-csatlakozás sem enged túl sok teret a dolgoknak.

Ennek megfelelően sztereó hangzást kapunk, amit semmi sem fog megzavarni, hiszen a külvilágot jól szigeteli a headset. A basszus kissé kopogós és látszik, hogy nem erre lett hangolva a termék, ez viszont a játékoknál akár még negatívum is lehet. A sok robbanás, golyó, csattanás ugyanis nem olyan erős, mint néhány másik terméknél, pedig azt szeretik a játékosok.

Cserébe viszont a magas hangok egészen tiszták, a beszéd és kommunikáció is nagyon érthető. Ez előrevetíti azt, hogy a zenék esetében is meglehetősen jól szól a füles, persze nem a dübörgő basszusos számoknál csillogtatja meg a tudását. A használathoz szorosan hozzátartozik, hogy a gyártó egy multifunkciós terméket szeretett volna készíteni, így a jack-csatinak hála nem csak PC-s gamer fülesként használhatjuk a P533-at.

arctic p533 racing gamer headset

Egyfelől használhatjuk sima fejhallgatóként mobilokhoz, tabletekhez és bármihez, amin van kompatibilis csatlakozó, de valljuk be őszintén, hiába erőlteti ezt a felhasználási módot néhány gyártó, ezek a termékek nem erre lettek kitalálva és nem praktikus így használni őket. Másfelől viszont konzolokhoz is jó kiegészítő lehet, pláne ha mondjuk a nappaliban játszunk, ahol mások nyüzsögnek körülöttünk, hiszen nagyon jól szűri a külső zajokat.

Az 1,2 méteres alap kábel is a multifunkcionalitást segíti, hiszen konzolokhoz és multimédiás felhasználáshoz nem kell hosszabb, viszont PC-s használatkor szükség lehet egy hosszabb változatra, ezért találunk a csomagban egy 2 méteres kiegészítőt, melynek végét a zöld és rózsaszín lyukakba kell beledugnunk. Ha már a csomag tartalmánál tartunk, akkor ki kell emelni, hogy a dobozon belül egy praktikus hordtáskában találjuk meg a terméket, jó minőségű, vastag cipzárral rendelkezik és valóban kényelmesen és biztonságos tárolhatóvá, szállíthatóvá teszi a terméket. Ez egy kellemes extra, de az összképen nem sokat változtat.

Összegzés

Az Arctic P533 jelenleg közel 20 000 Ft-ba kerül, ami nem kevés pénz, ráadásul ezzel magukat hozták még nehezebb helyzetbe. Ilyen árcédula közelében ugyanis már ott van a SteelSeries, a Razer, a Logitech, a Roccat és még sok más, a gamerek körében népszerűbb és ismertebb gyártó. Elsőre nem célszerű ekkora nevekkel versenyezni egy viszonylag átlagos termékre építve.

arctic p533 racing gamer headset

A 24 hónap garanciával sem győztek meg, hiszen ez már szinte a minimum, de sokan 3 évet vállalnak a gamer perifériákra is, pedig azokat általában gyakran és nem túl kíméletesen használják a felhasználók. Ennyiért tehát hiába a multifunkcionalitás, csak egy átlagos termék a polcon, ami egyedül a külsejével hívhatja fel magára a figyelmet.

Akinek tetszik ez a kialakítás, illetve a terepmintás vagy ez a versenyzős színvilág és nem vágyik semmi extrára, vagy akár hangos környezetben játszana, annak végül is teljesen jó választás a P533. Nem fogja hallani, ahogy a szülők nézik a tévét vagy a testvérek kergetik egymást, használhatja a nappaliban lévő konzollal vagy saját gamer gépével is.