powered by www.bluechip.hu

Thea: The Awakening

A szláv mitológia bugyrai

by Sommendáré
2017. January 10. 11:30
Címkék:
Minden népnek megvan a maga mitológiája, mind ismerjük a görög-római történetek főhőseit, Herkulest/Héraklészt, vagy délebbre utazva, Egyiptom isteneit. Érdekes módon pont a körülöttünk élő népek mondakörét nem ismerjük igazán, pedig éppen olyan színes és érdekes, mint a fenn említetteké. Talán még misztikusabb is.

thea-the-awakening-banner

A Thea: The Awakening egy olyan érdekes világba vezet minket, amelynek alapját a szláv monda és mitológiai világ adja. Ez elsőre egyáltalán nem akart nekem leesni, azt hittem, egy teljesen fiktív világot kaptam, ami nem kötődik semmilyen nép mondavilágához. Az első nyom egy olyan istennő neve volt, akit szerintem mindenki ismer, csak épp nem tudjuk, hogy bizony ő egy istennő volt. Ő pedig Lada. Persze lehet, csak én járok csukott szemmel és füllel, de ezt nem tudtam.

Az alapszituációt hamar megismerjük, elindítva a játékot ugyanis szép kézi rajzokon keresztül és egy narrátor segítségével megtudjuk, hogy a sötétség kora közeleg – Age of Dakrness – ami semmi jót nem jelent az emberiségre és más élőkre nézve. Ez azért következik be, mert a mondákból ismert Kozmikus Fa – mely a világ egyik tartópillére – leégett és csak hamvai maradtak hátra. Az emberiség nem vette komolyan a veszélyt, aminek az ára sok-sok emberélet volt.

A Kozmikus Fa elpusztulásával sötétség borult Thea-ra – a világunkra – és az istenek is elhagytak minket. Mint mindig a sötétség most is a rossz és gonosz szülőhelye. A fénytelen létben megszaporodtak a szörnyek, a goblinok, az orkok és egyéb rusnyaságok, de a sötétség kora a vége felé jár. A nagy fa hamvaiból mintha új élet kezdene sarjadni és megjelennek az első fénysugarak, minek hála az istenek is visszatérnek.

Mi játékosok az egyik véletlenszerűen kapott istenséget kapjuk kézhez, aki egy kis embercsoportot irányítva próbálja újraépíteni a világot, és csak rajtunk múlik, ez hogyan történik.

Csodák világa

Több mint harminc órám van a játékban, ami elég soknak számít. Rabul ejtett a világ, a hangulata és az összetettsége. Szinte alig tudok rosszat mondani róla. Azért majd megpróbálok nem elfogult lenni. Tehát a feladatunk egyszerűnek hangzik. Egy csoport túlélőt kell navigálnunk, akik egyetlen faluban élnek - Ostoya, de a nevet bármikor megváltoztathatjuk – és innen tudjuk őket felfedező útra küldeni, gyűjtögetni. Vannak különböző kasztú embereink, az alapvető három: gyűjtögető, mesterember, harcos. Velük kell boldogulnunk az elején, még játék előtt pedig kiválaszthatjuk, melyikből legyen több. A gyűjtögetők a legfontosabbak a kezdeteknél. Ételt, tüzelőanyagot és bármi mást is csak ők tudnak szedni, ami még fontosabb, csak ők tudnak gyorsan gyűjtögetni. Harcost is küldhetünk szedegetni, csak lesz vagy húsz kör, mire összevadászik egy gallyat, ennek pedig nincs sok értelme. Mindenki csinálja azt, amihez ért elsősorban. Ahogyan haladunk, a szerepek kiszélesednek, és különböző tárgyakkal erősíthetjük például a produktivitást, de az elején tartsuk magunkat ehhez az egyszerű szabályhoz. Nem a levegőbe beszélek, több mint 1200 köröm van csak egyetlen játékban, és a többi 500-800 köröset ne említsük. Minden új játékkal tapasztaltabbak leszünk, és egyre jobban menedzseljük falunkat és embereinket.

thea-the-awakening-menu

A gyűjtögetésen kívül kell tárgyakat és ételt gyártani, felfedezni és harcolni. Mindig van legalább egy, de inkább több felfedező csapatunk, akikkel fel tudjuk deríteni a térképet, ami mindig random. A játék legenerál nekünk felfedezhető romokat ahol értékes zsákmányt lelhetünk, különböző szörnyfészkeket pusztíthatunk el, ahol szintén jutalom vár ránk. Persze csak akkor, ha sikerrel járunk. Rengeteg újrakezdett játékotok lesz, mire ráéreztek a játék olyan finomságaira, hogy mikor mit lehet megtámadni. Az éjszakai barangolást pedig hanyagoljuk, hiszen éjjel a sötétség lényei erősebbek és agresszívabbak, tehát tuti-biztos, hogy meg fognak támadni. Nem érdemes tehát kinn hagyni a falakon kívül olyan csapatot, ahol nincs elég harcos, vagy olyan képzettségű karakter, akikkel meg lehetne védeni az embereket.

Játék során rengeteg legendával találkozunk, a küldetések szinte mind valamilyen ismert, vagy ismeretlen történethez kapcsolódnak, és a hatalmas véletlen faktor miatt soha nem tudhatjuk mi vár ránk, még ha visszatöltjük a játékot, bizonyos események akkor sem fixek. A folklor nevezetű képesség borzasztóan hasznos, ajánlom. A Thea rendszere ugyanis olyan, mint egy asztali szerepjáték. Szembeállít egy problémával, és attól függően, milyen és mekkora tapasztalatú karakterek vannak egy expedícióban, úgy tudunk cselekedni. Alapvetően harcolni vagy elfutni lehet, de ha már mondjuk, van néhány folklorban jártas vagy magas intelligenciájú karakterünk, akkor azok könnyedén megnyerhetik a kihívást nekünk. A játék kék színnel írja ki azt a lehetőséget, amihez van elég képzettsége a partinknak. Ezekkel olyan plusz dolgokhoz juthatunk - akár sztori akár loot szempontjából -, amiért fantasztikus élményt kapunk.

A küldetések pont emiatt nagyon változatosak tudnak lenni, és aki szeret olvasni, mint én, mind végig fogja bogarászni a sztorikat a küldetéseknél. Komolyan érdemes elolvasni mindent az elején, később lesznek ismétlődő feladatok és sztorik, de még az 1200-ik körnél is volt számomra újdonság.

thea-the-awakening-kepernyokep

Az agyad ne hagyd otthon

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, miként fejleszted a karaktereidet, hogyan bánsz a világban a különböző npc-kel és így tovább. Én például nagyon rágyúrtam az intelligenciára, a folklor ismeretre és az ehhez hasonló képességekre. Így szinte az összes kihívást és küldetést képes voltam, vagy konfliktus és véráldozat nélkül megoldani, vagy úgy, hogy az ellenfél inkább megölte magát, mintsem kiálljon ellenem. Tudatosan csináltam ezt, mert nem szeretem az erőszakot. Még az orkokkal is jóba lettem, így nem kellett attól tartanom, hogy élből nekem rontanak. Találkoztam időről időre egy csapat orkkal, akik aztán majdnem mindig hozzám vágták az egyik harcosukat, vagy egyéb kasztú karakterüket. Az épületeimet is úgy húztam fel, hogy nagy legyen az esélye annak, hogy elf, vagy ork csatlakozik hozzám. Az elfek hasznosak pont az intelligence, vagy a rituálé kihívásokban – hex challenge – az orkok pedig jó harcosok. Így volt megfelelő számú izom és agy egy-egy csapatban, az embereim pedig békében tudtak gyűjtögetni.

thea-the-awakening-hos

thea-the-awakening-uj-ember

thea-the-awakening-gyujtogetes

A hírhedt gyűjtögetés. Ez ennek a játéknak az egyik alapja, mert az összegyűjtött és felfedezés/harc közben szerzett anyagok kellenek ahhoz, hogy tudjunk fegyvert, páncélt vagy akár változatos ennivalót készíteni, de az épületekhez is alapanyag kell. A térkép maga hatszögű mezőkből áll és ezeken találhatóak különféle gyűjthető nyersanyagok, csapatunk pedig egy adott lépésszámot – tehát mondjuk négy mezőt – képes megtenni egy kör alatt. A lépésszámba beletartozik az is, ha tábort vernek – mert ilyet is lehet, sőt kötelező jelleggel kell. Ha csapatunk letáborozik, akkor érdemes az éjszakát gyűjtögetéssel tölteni, vagy akár több napot is, de csak akkor, ha van elég ételünk és tüzelni való anyagunk. A városunkra ugyanígy érvényes, hogy legyen élelem és elégethető fa, vagy bármi, ami éghető. Itt estem először nagyot az arcomra. Van egy apró kis rubrika, ami ha ki van pipálva, akkor minden új anyagot eltüzelnek, és minden élelmet felfalnak. Na, ezt gyorsan rögtön mindenki kapcsolja ki. Később pedig kedvünkre változtathatjuk, hogy mit egyenek és tüzeljenek el. Szerintem mindenki kitépi az összes szál haját, ha az ősi, vagy a druida fáját elégetik és megeszik a jó étel alapanyagot nyersen.

Az étel külön figyelmet kap, minél többféle élelem van, amit ehetnek, annál több bónuszt kapnak a karakterek. Plusz élet, gyorsabb regenerálódás vagy több lépés.

Ha befejeztünk egy játékot, az újrajátszást úgy biztosítja nekünk a játék, hogy az istenünk szintet lép, akivel voltunk. Ez öt szintben van maximalizálva, és különböző plusz képességeket és bónuszokat kapunk, ha újra vele akarunk lenni. Ezek adnak valamennyi új lehetőséget, de lehettek volna ezen a téren bátrabbak.

Vigyázat, függőséget okoz

Nálam legalábbis már kórházi esetnek bizonyul az addikcíóm ehhez a játékhoz. Elképesztő, mennyire magával tud ragadni a hangulata és az a részletesség, ami benne rejlik. Hosszú órákat tudok elszüttyögni csak azzal, hogy megtaláljam a megfelelő alapanyagokat és a legjobb páncélt egy karakternek, vagy a legjobb ékszert.

Változatos és sokrétű a craftolás, de nagyon. Tapasztalati pontokat gyűjtve tudunk fejleszteni. Választhatunk, hogy új nyersanyagot szeretnénk megtalálni, vagy inkább az egykezes kard után kétkezeseket akarunk, netán jó lenne, ha volna a falunak kovácsa. Alaposan gondoljuk, át, mit fejlesztünk, érdemes okosan válogatni, hiszen ha alig van gyűjtető alapanyag, akkor nincs értelme „feltalálni” egy új craftolható dolgot, hiszen nincs hozzávaló, vagy nem elég jó minőségű, rosszat csinálni meg nem sok értelme van, maximum az első egy órában.

Emellett a két, illetve három fő történet és küldetéssorozat nagyon érdekes, és rengetegféleképpen megcsinálhatjuk. Az elsődleges az „isteni” küldetés, ahol visszanyerjük az istenünk erejét valamilyen úton. Ott a kozmikus fa kérdése, ami nagyon érdekes és izgalmas, a Return of the Giants dlc pedig az óriásokhoz ad küldetéseket, mellette pedig sok új szörnyet és egyéb kis kalandot. Ingyenesen járnak a kiegészítők a játékhoz, az óriások mellé még egy story packot is kapunk és egy multiplayer módot.

thea-the-awakening-epuletek

thea-the-awakening-inventory

Ami rossz a játékban? Talán a grafika, bár igazából ez sem igaz teljesen. Az art képek nagyon szépek, egyedül a tényleges játék animáció, ami kicsit szegényes, a harc kártyajátékszerűen megy, a kártyákon lévő képek is szépek. Más nagy játékokhoz képest tényleg kicsit gagyi, de annyira elfogja vonni a játékos figyelmét a sok egyéb jó tartalom, hogy pont nem fog érdekelni senkit a grafika. A zene viszont fantasztikus, így csak a vizualitás hiányzik az egészből…, már akinek.

A Thea rendkívüli játék, lehetőleg vegyétek meg, mert igazán nem drága ahhoz képest amit nyújt. RPG, túlélő szimulátor szláv mondavilággal, YEAH!